A szórakoztató és tartalomgyártó iparág jóideje kóstolgatja azokat az módszereket, amikkel a fogyasztót közelebb hozhatja az eseményekhez. Amikor bejött a 3D, mindenki a mozgókép messiását látta benne; ki gondolta volna, hogy mostanra Hollywood egyetlen és egyben utolsó menedékévé degradálódik, amivel még eladható filmeket tudnak gyártani?

Pedig nem volt - és most sincs - kőbe vésve a 3D jövője, mégis egy technológia elhamarkodott, kiforratlan használata nyomán még ígéretes fejlesztések is elveszhetnek a felhasználók kollektív emlékezetlyukában. Most úgy tűnik, a média munícióhoz juthat, mert a Condition One nevű New York-i startup iPad-ra és iPhone-ra készített alkalmazása már ki is tört a standard videózás medréből, és ha innen jól navigálnak a fejlesztők, akár meghatározóvá is válhat az online videózás piacán.

A Danfund Dennis  - háborús tudósító és filmes - által gründolt vállalat fő fejlesztése egy olyan lejátszó szolgáltatás, amely valós időben, 180 fokban elforgatható videóélményt kínál, a nézőre bízva, hogy mikor milyen látószögből szeretné vizsgálni az eseményeket. A bemutató videók alapján nem is kétséges, hogy egy riporter fejéből pattant ki az ötlet, csupa dokumentarista anyagon keresztül prezentálják a C1 működését. Ettől függetlenül bármilyen tabletre fejlesztett műsor vagy tartalom kiegészítőjeként is elképzelhető, ugyanis a technológia egyik erőssége, hogy nem csak alkalmazáson keresztül érhető el, de később beágyazható is lesz meglévő oldalakba.

A fejlesztők által gyakran emlegetett másik feature, hogy semmilyen különleges felszerelés nem kell a speciális videók rögzítéséhez, minden olyan kamera, objektív és vágószoftver megteszi, ami eddig is elérhető volt a piacon. Ez a fajta kompatibilitás pedig megnyithatja az utat a hírportálok és az online világban egyre aktívabb televíziós csatornák előtt, mindezt úgy, hogy közben a tabletek irányába tolódik a videófogyasztás. Ez pedig a sikeres gazdasági modellt máig kereső online médiának kifejezetten jó hír.

Talán ezért is döntött úgy Mark Cuban, a többek között a Dallas Mavericks kosárlabda csapatot is tulajdonló üzletember, hogy az app láttán félmillió dollárt tol a technológiába, minden esetre a C1-nek szüksége is volt a löketre, hogy folytathassák azt, amit elkezdtek. Az első tesztek után ugyanis azt tapasztaltuk, hogy ez a 180 fokos interaktív látószög tényleg nagyon új, és ezáltal idegen dolog, valamint a rendszerbe feltolt promó videók inkább csak arra alkalmasak, hogy megmutassák: mi minden lehet még a videótechnológia alapjait megreformálni készülő startupból.

A YouTube-szerű, ám annál sokkal kifinomultabb alkalmazás rögtön az elején belövi a felhasználási irányt négy jól elkülöníthető kategóriára: news, sport, travel, fashion. Már itt figyelmesek lehetünk a rövid videók elképesztő méretére (egy alig négy perces felvétel az amerikai Occupy mozgalomról több mint 600 mega), de akkor még nem sejtjük, hogy az iszonyat méret mellé kiábrándító minőséget fogunk kapni, ami nagyjából megegyezik egy alsókategóriás kamerával készült, sebtiben feltöltött youtube videóéval. A 180 fokos scrollozás viszont tényleg a szabad nézelődés érzetét kelti és segít elmerülni a videótérben, sőt az immerzivitást erősítendő a látószög nem csak érintéssel forgatható, de a tablet mozgására is szenzitíven reagál.

A C1-nek hála körbenézhetünk a Karib-tengeren himbálózó hajóról a part teljes széltében, vagy egy líbiai harcjelenet közepén pásztázhatjuk a csatamezőt, ahogy nekünk tetszik. Vagy mégsem? Ugyanis a látószög, és úgy általában véve a néző szabadsága egy másik fontos szereplő szabadságával keveredik, történetesen a riporterével, aki a 180 fokot a saját elképzelései szerint értelmezi. Ebből az következik, hogy hagyományos videós fogásokkal igyekszik rögzíteni az eseményeket, mindvégig azoknak a beidegződéseknek engedelmeskedve, amik a standard videózást határozzák meg, de már nem illenek bele egy interaktív filmbe. Ettől pedig összezavarodik minden, egyszerre mozog a kamera térben és látószögben, miközben én magam is szeretném forgatni. A végeredmény borítékolható hányinger, de legalábbis a térérzék azonnali elvesztése. Szinte kizárólag azok a snittek élvezhetőek, amelyek rögzített állásból mutatják az eseményeket, illetve amik egyetlen irányba mozognak, és azt is visszafogott, követhető tempóban.

A minőségen felül pedig nem csak a lejátszás szokásos medréből kell kilépni, hanem a készítőknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez, és olyan anyagokat összevágni, amikben kibontakozhat a C1 interaktivitása. Maga az elképzelés, és a hozzá készített promóciós videó módfelett meggyőzőek, de ahogyan azt a teszt is bebizonyította, a helyzet ennél sokkal árnyaltabb.

Mikor olvastam a fejlesztésről, az volt a gondolatom, hogy szerencsére megálltak 180 foknál, mert ennél szélesebb látószögben már totálisan elvesznének a felhasználók, aztán az Occupy mozgalom tüntetéséről készült riport után arra jutottam, hogy még a 180-hoz is hozzá kell szokni, és valóban: egy-egy videót többször is meg kell néznünk, ha nem akarunk egyetlen részletről sem lemaradni - ehhez viszont elég élvezetesnek kell lennie, hogy újra a start gombra kattintsunk. Ez különösen fontos, ugyanis a C1 interaktív élménye folyamatos figyelmet és aktivitást igényel a néző részéről, ami gyökeresen megváltoztatja a filmnézés egyik alappillérét, történetesen, hogy nekünk csak hátra kell dőlnünk, és élvezni a rendezést.

A lényeges kérdés tehát az, hogy képesek lesznek-e a filmesek alkalmazkodni az új körülményekhez, új szokásokat és módszereket kialakítani az anyagok összeállításakor, és ami ennél is fontosabb, vajon képesek-e a felhasználók fokozatosan hozzászokni, hogy a rendezésből immár nekik is kell venni a részüket, ha meg akarják tapasztalni a szabadság élményét a videózásban is?