Az okostelefon életveszélyes. Ezt már akkor sejtettem, mikor kézhez kaptam az elsőt, egy gyönyörű Blackberry Curve-ot, és nekiláttam szépen áthelyezni rá az életem; naptár, jegyzetek, levelezés, munka. Új értelmet nyert a buszmegállóban álldogálás, a metróra várás, és olykor még a séta is. A nagy fogyasztói-hálózati élmény közepette észre se vettem, hogy majdnem lekésem a buszt, belesétálok a pirosba, és úgy általában fogalmam sincs a környezetemről, bármikor felkenődhetnék egy szélvédőre – mert ilyen típus vagyok. Könnyen kiszakadok. Épp ezért egy tanáccsal indítanék: aki fogékony a virtuális világokra, óvatosan bánjon az Ingressel, mert hamar átalakulhat a valóság egy terepasztallá.

Igen, végre megkaptuk a meghívóinkat az év legnagyobb lokációs meglepetéséhez, a Google-féle Ingresshez, ami az augmented reality játékok közül az első lehet, amelyik komoly felhasználói bázisra tesz szert. Arra már egyszer kitértünk, hogy az AR technológiára milyen hatással lehet, ha egy ilyen fejlesztés népszerűvé válik, azonban mostani cikkünkben szeretnénk mélyebbre ásni, és megosztani tapasztalatainkat az Ingress-szel kapcsolatban, amelyek az alkalmazást övező hírverés és a mögötte álló cég ellenére meglehetősen vegyesek.

Ingress, mint játék

Átlagosan három hét várakozási idő után mindannyian megkaptuk a meghívónkat, úgyhogy izgatottan csatlakoztunk mi is a Felvilágosultak (Enlightened) és az Ellenállók (Resistance) világméretű csatájába, amely – ahogy az lenni szokott -, egy roppant értékes nyersanyag körül forog. Az XM (Exotic Material) névre hallgató anyag a szemünk előtt ugyan nem fedi fel magát, de ha csatlakozunk valamelyik csoporthoz, az online rendszeren és egy alkalmazáson keresztül már nem csak nyomon követhetjük ennek az anyagnak az áramlását, de használhatjuk is.

A játék központi elemei az un. portálok, amelyek folyamatosan nyílnak meg világunkban (jelen pillanatban is), ezeken keresztül áramlik át az XM. A kérdés csupán annyi, hogy ki birtokolja ezeket a portálokat – ugyanis az birtokolja az „Isteni” anyagot is. A portálok birtoklása önmagában még kevés, ezeket meg kell erősíteni, majd összekötni, így lehetőségünk nyílik nagyobb területek lefedésére, ahol a lakosság a mi „védelmünket” élvezi. És hogy ki nyer? Aki megkaparintja a bolygót.

Az alkalmazás atmoszféráját nagyon eltalálták, az első indítástól kezdve egy hamisítatlan high-tech hangulatot áraszt mind a csatlakozási folyamat, ami során kódsorok futnak a kijelzőn, mind a lokáció beazonosítása, és a játék térképe. Tájékozódni egy az Ingress látványvilágához igazított Google Maps-en keresztül tudunk, és itt követhetjük nyomon a környező eseményeket is. Hangsúlyozandó, hogy a környezőeket, ugyanis az alkalmazásban nem scrollozhatunk a térképen, tehát bármennyire is választunk madártávlati nézetet, néhány tömbön túlra akkor sem látunk, csak ha valóban odamegyünk.

Az alapkoncepció eleinte szórakoztató, a játék nincs túlbonyolítva, és a bevezető küldetések során gyakorlatilag mindent elsajátíthatunk, amire később szükségünk lehet, mindezt nagyon hangulatos környezetben. A játékban az idő nagy része azzal fog telni, hogy gyalogolunk az utcán, portálokat hackelünk meg, hogy tárgyakat nyerjünk ki belőlük, majd ezeket felhasználva erősítjük a saját kapuinkat, és támadjuk az ellenfél portáljait. Eddig nagyjából rendben is lennénk, ha itt nem állna meg a történet, de megáll, és ami eleinte kifejezetten izgalmasnak tűnik - különösen ha épp összeakadtunk más játékosokkal -, az néhány kimerítőbb játékóra után kezd céltalanságba torkollni. Hackelünk, gyűjtögetjük a tárgyakat amikből összesen négy féle van a játékban, majd elhasználjuk őket, de a történetben felvázolt körítést leszámítva, nem teljesen egyértelmű, hogy what's the point.

Mivel gyakorlatilag az első pillanattól kezdve bármit megtehetünk a játékban, és ezeket 2-3 nap alatt mind végig is próbálgathatjuk, lényegi újdonságra már nem is számíthatunk. A játékmenet olyan hiányosságoktól hemzseg, mint a userek megfelelő szintű motiválása a játékfolyam bizonyos pontjain, a célok kijelölése, egyedi események (event) felbukkanása, amelyek nélkül még egy úttörő játék sem lehet életképes hosszú távon. Ráadásul a lankadó érdeklődés egyre kevésbé motiválja az embert arra, hogy ellátogasson olyan helyekre is, ahol egyébként biztosan nem fordulna meg, következésképp a játéktér minden felhasználó számára a lakhely-munkahely-család-pláza négyes fogatra korlátozódik, esetleg ha épp eszébe jut az embernek kocsmázás közben, hackelget egy kicsit.

Ezen még a (későbbiekben taglalásra kerülő) közösségi élmény sem nagyon változtat, hiszen ha pár fős csapatba verődünk, és átvesszük az irányítást néhány portál felett, majd összekötjük őket, a legtöbb, amivel a játék jutalmaz minket, egy szép kék/zöld színsáv a térképen, meg némi AP, amiből a szinteket lépjük. A jutalmazási rendszer gyakorlatilag teljesen hiányzik a játékból, és mivel időlimites egyedi események sincsenek, így izgalom se sok.

Ezen bizonyos mértékig javíthatna a Niantic Project névre hallgató online nyomozás, ami az alternatív valóságjátékok klasszikus elemeiből összerakott adalék az Ingress alkalmazáshoz. A "Mi az a Niantic Project?" kérdés mentén útnak indított ARG-ben van minden, ami kell: kutatók, gyilkosság, rejtélyek, kódfejtés, videólogok, qr-kódok és konspiráció, amik mind az alapjáték világát hivatottak színesíteni és elmélyíteni. Minden napra új nyomok és feladványok jutnak, amelyek megfejtésekor egy kódsorhoz juthatunk - ezeket beírva a játékba tárgyakhoz juthatunk. A fejlesztők élhettek volna a lehetőséggel, hogy az alkalmazást és a nyomozást összekötik, akár azzal, hogy beépítik az app-ba, akár azzal, hogy játék közben mi is találunk nyomokat, de sajnos nem tették, ezzel pedig olyan szakadékot képeztek az Ingress világának két pólusa között, ami az átlag felhasználó számára áthidalhatatlan. A felhasználói aktivitás azt mutatja, hogy a nyomozás iránt jóval kisebb az érdeklődés, mint a lokációs játék iránt - pedig a nyomozati anyagok, videók, képek, stb. elkészítése legalább annyi fáradtsággal járhatott, ami sem nekik, sem nekünk nem kifizetődő.

Ezt mi raktuk össze

Az Ingress-ről kevesen tudják, de alapvetően egy crowdsourcing app, ugyanis a portáloknak otthont adó szobrok, emlékművek és egyéb nevezetességek mind a Google Maps fotóiból lettek összeválogatva, és ezek gyűjtése jelenleg is zajlik. Ha valaki szeretné, hogy új portálok nyíljanak, csak annyit kell tennie, hogy lefotózza az adott emlékművet vagy egyedi helyet, készít róla egy koordinátákkal ellátott képet, és elküldi a Google-nek. Ott átesik egy ellenőrzési fázison, majd néhány héten belül már nyílik is az új kapu. Ilyenformán a játéktér folyamatosan bővül a felhasználóknak köszönhetően, amire egyébként szükség is van.

Ha valaki a külvárosban, vagy vidéken él, nem sokat tapasztalhat meg abból az - egyébként hamar kifulladó - Ingress-élményből, ami egy Lipótvárosinak mindennapi lehet, ugyanis az alulfrekventált helyeken olyan kevés portál van (ami kvázi a csatatér), hogy minimum bringára, de inkább autóba kellene ülni, ez pedig a felhasználói visszajelzések alapján sokakat eltántorított már a játéktól. Idehaza leszámítva Pest belvárosát szinte alig vannak portálok, még az akkora városokban is, mint Debrecen, csak szórványosan találni egy-egy kaput. Ez pedig globális viszonylatban nézve nagy probléma.

Azonban ha a vizsgálatunkat a belvárosra szűkítjük, egyelőre pörgős játékélményt tapasztalhatunk. Rengeteg portál van Budapesten, és egyre több játékos is, akik egyelőre kifejezetten aktívak – ezt egyébként a Google által publikussá tett térképen az is megnézheti, aki nem kapott még meghívót, vagy csak érdeklődik a játék iránt. Azért csendben megjegyezném, az, hogy ez a térkép, és bizonyos információk nem érhetőek el az alkalmazáson keresztül, szintén megölik a játékélmény egy részét. Noha reális, hogy a teljes "csatamezőt" nem láthatjuk át akció közben, mégis kifejezetten zavaró, hogy az utcán járkálva nem tudunk tervezni.

Ingress és a közösségi hatás

Gyerekek, menjetek már ki egy kicsit a szabadba játszani! – visszhangzik mindenki fejében a mondat, akit csak kicsit is beszippantott a 90-es, 2000-es évek informatikai hulláma, és a kelleténél talán többször döntött úgy, hogy ráér még napra menni, felkel az holnap is. Ez a mondat egészen új értelmet nyerhet, ugyanis felépítésének köszönhetően az Ingress olyan elemeket vegyít, amelyek hosszú távon megváltoztathatják a mobilra fejlesztett muliplayer játékok alapfogalmait.

Az Ingress már jellegéből adódóan is két fontos dologra sarkall: menj ki az utcára, sétálj, és ismerd meg a környezetedben a nevezetességeket, emlékhelyeket és a múlt maradványait. Ha játszani akarsz mindez elkerülhetetlen, és ha sikeres akarsz lenni a csatában, még ez is kevés lesz. A Google alternatív valóságjátéka ugyanis úgy lett megalkotva, hogy igazán nagy sikereket csak csapatban lehet elérni; kis csapatokba verődve ügyesen lehet portálokat foglalni, ha pedig nagyobb volumenű irányítás is van, akkor össze lehet hangolni a hadműveleteket. És mivel az Ingress-ben távoli, nagy területeket lefedő portálok összekötése a végső cél, ennek megvalósításához kell is az összefogás, akár az egész frakció szintjén.

Ezt nagyon gyorsan felismerték a rajongók, és hűek maradva a fejlesztőkhöz, meg is kezdődött a nagyüzemű közösségépítés a Google+ -on, ahol némi keresgélés után mindenki rátalálhat a frakciójának és egy közeli városnak a közösségi csomópontjára, ahol folyamatosan futnak a helyi Ingress hírek. Magyarországon is létrejöttek már a csoportok, sőt, a közösségi oldalon újdonságnak számító „Communities” aloldalak is, amik viszont már a belsős kommunikációt erősítik, és csak meghíváson keresztül lehet bejutni.

Az Ingress tehát olyan közösségépítő funkciókat is ellát a lokalitásának és játékmódjának köszönhetőek, amilyenre azelőtt a hasonló AR játékok nem voltak képesek, és úgy látszik, még télvíz idején is képes kirángatni az utcára a budapesti lakosságot. A kérdés csak az, hogy ez a hatás meddig marad fenn, és mikor kezd mélyrepülésbe a felhasználói aktivitás. A frakciót alkotó közösség is csak egyénekből áll, és ha az egyének nincsenek kellőképp motiválva és jutalmazva, a rendszer lassan, de biztosan összedől.

Ingress, mint szoftver

Nem szabad szem elől téveszteni a tényt, miszerint az Ingress jelenleg a zárt bétateszt fázisában jár, így bizonyos mértékig kéretlen-kelletlen szemet kell hunynunk a bugok felett. Bizonyos mértékig. Nekem már az első indításnál előjöttek a legnagyobb bugok: előfordul, hogy a térkép teljesen elfeketedik és nem látjuk mit is csinálunk, vagy az alkalmazás nem tud szinkronizálni a szerverrel, és egy „üres” térképen járkálunk, sehol egy portál vagy begyűjthető XM. Ezeket a problémákat általában megoldja egy újraindítás, ami azért nem kellemes, mert az Ingress imád töltögetni a szó legszorosabb értelmében.

A legtöbb alkalommal úgy omlott össze a szoftver (van bőven minta), hogy vagy szimplán elakadt, és onnantól megint csak az újraindítás jelentett gyógyírt, vagy 1-2 percig egyáltalán nem reagált a telefon, és inkább úgy döntött, egy teljes reboot-ba öli magát, csak ne kelljen tovább küszködnie a játékkal. Az Ingress nem szereti a sleep módot sem – bár ironikus módon sokszor pont ez jelenthet megoldást -, úgy kell vele bánni mint egy hímes tojással, mert egy meggondolatlan mozdulat, és tölthetjük előről az egészet. Három féle telefonon kísérleteztünk a játékkal, ebből kettő esetében állandóak voltak a lefagyások, méghozzá olyan művészi módon, hogy még a force close-ra se reagált a telefon.

Sok user tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük azt is, hogy ez az app sem menekülhetett a GPS alapú alkalmazások egyik rákfenéjétől, a magas belvárosi házak okozta „árnyéktól”. Rengetegen panaszkodnak a GPS pontatlanságára, ami már csak azért is érthetetlen, mert ami a Google Maps-nak zökkenőmentesen megy, az az Ingress-nek nem mindig, és roppant zavaró tud lenni egy szobor mellett az álldogálás, amíg arra vársz, hogy az app felismerje a helyzeted. Bár az új frissítés állítólag sokaknak javított a helyzeten, volt aki inkább visszarakta még az első elérhető verziót, mert ott volt a legpontosabb az allokáció.

A másik roppant dühítő dolog, hogy aktív játék mellett egy teljesen feltöltött telefon maximum egy óra alatt lemerül. Hogy élvezhető legyen, az Ingress folyamatos 3G és GPS kapcsolatot igényel, a processzor pedig megállás nélkül csak számol, és még ezek után sem képes egy 2 magos processzorral megáldott telefonon 20 fps-nél többet produkálni. Tehát maga az alkalmazás finoman szólva is egy tragédia, és egyáltalán nem vall a Google-re, hogy ilyen félkész, optimalizálatlan munkát adjanak ki a kezükből - bétateszt ide vagy oda, ez vállalhatatlan.

Summárum

S hogy mivel lehetne leginkább összefoglalni a nagyérdemű közönség előtt frissen megnyitott Ingress játékélményét? Egy igazi úttörő alkalmazás, ami a telefonos multiplayer játékok egy új korszakát nyithatja meg, de hacsak nem reagálnak és bővítenek a fejlesztők nagyon gyorsan, ebbe a korszakba belépni már nem fog. Az 1.0 verzión túllépett app katasztrófális, a játék koncepciója ígéretes, de gyorsan kimerül, a nyomozás pedig túlságosan távoli - mintha hiányozna a koherencia és a hosszú távú motiváció a játékból.

Enélkül pedig az Ingress egyelőre csak egy úthenger lehet, ami kitaposta az utat a jövőbeli nagyágyúknak.