A web és a hozzá köthető iparágak legnagyobb, és pillanatnyilag is aktuális forradalma a közösségi ősrobbanás volt, ami hipergyorsan átrendezte a piacok egy részét, a maradékot pedig szépen fokozatosan állítja új és új kihívások elé. A városi lakosság jelentős részének (Németországban 29%, Kínában 33%, Közép-Európa 14%) ott pihen a zsebében a GPS kapcsolatra képes okostelefon, ez a napról-napra növekvő arány pedig az életviteli szokások átalakulását hozza magával. 2010-’11-ben a lokációs információkon alapuló kommunikáció meghatározó formája a Foursquare, a Places és a Geosocials voltak, akik nem tudták pontosan mihez kezdjenek az eszközökkel. Aztán 2012-ben a cégeket meglendítette a váltás szele, és új réseket találtak, amiken keresztül a geosocial legitimitást nyer - mert azt a legtöbb iparági szakértő tudta, hogy fontos, de a fényt még senki sem látta az alagút végén. Az idén beérett tapasztalatok fordulatot hozhatnak jövőre.

Egy ilyen korainak nevezhető jó ötlet volt például az a szolgáltatás, amit a Flickr nyújtott már az első időktől kezdve: minőségi (megszűrt!) fotókra kereshettünk lokáció szerint. Ez a kényelmi, és egyben vizuálisan sem utolsó funkció mára minden geosocial hálózat/alkalmazás alappillérévé vált, mert jól érzékelteti a lokáción alapuló szolgáltatások működési mechanizmusát a felhasználó felé. Ez a húzás időt nyert a cégeknek, amíg rájöttek, hogy sokkal több ilyet kell beépíteni.

A trend szerint eleinte három dolog számított: ki csekkol be, hova és milyen formában tudja ezt világgá kürtölni. A Foursquare fejlődésén keresztül remekül megfigyelhető, hogy a check-inek és az aktivitásért jutalomba kapott badge-ek nem tudták volna az alkalmazást a víz felszínén tartani, folyamatosan bővíteni kellett. A megoldás a már létező, de jelenleg más formában működő szolgáltatások integrálása volt. Már írtunk korábban arról, hogyan bővítették az ‘explore’ funkciót egyfajta szűrőként az izgalmas helyekre, majd toldották meg egy automatizált értékelési rendszerrel. Ennek köszönhetően a Foursquare már képes felvenni a harcot olyan utazási és szolgáltatási adatbázissal, mint a turistáknak évek óta biztos tanácsokat adó Yelp és Tripadvisor.

A Pew Internet által 2011 őszén készített felmérés már félreérthetetlen jelzésekkel szolgált a cégeknek, hogy milyen irány felé célszerű mozdulni, ha a termékük vagy szolgáltatásuk találkozni akar a valós felhasználói igényekkel. (Ábránkon)

A közösség maga építi a közös tudáshalmazt, a helyeket, a véleményeket, röviden szólva birtokolja a teljes kommunikációt - de ez önmagában még kevés. Ezt nem látta át a Facebook, és ezért kellett bezárniuk “félidőben” az inaktivitásba fulladt Places-t.

Az SXSW 2012 névre keresztelt online tartalmak konferenciáján mindenki a geosocial-ről beszélt, de ha ez vagy az az app szóba került, hamar kiderült az is, hogy rengetegen nem is próbálták, és alig van ilyen alkalmazás a telefonjukon. Legalábbis így számolt be Ryan Lawler újságíró ottani élményeiről, hozzátéve azt is, hogy milyen értetlenség uralkodott az emberekben arról, mire is kellene ezeket a szolgáltatásokat használni. A geofencing sem tudott túllépni a saját árnyékán, és a biztonsági funkcióit leszámítva képtelen volt beszivárogni az átlag felhasználó mindennapjaiba. Egyértelművé vált, hogy a kezdetleges modellt le kell cserélni.

A szemléletváltás egyik legjobb példáját a Google project SCVNGR emberének, Jeffrey Kirchicknek az CASE Social Media Conference-en tartott előadásán keresztül ragadhatjuk meg. Jeffrey szerint a szerint a fő kérdés már rég nem az, hogy a felhasználó hol tartózkodik, hanem hogy mit csinál. Mi érdekli őt, és mit szerezhet az aktivitása által. A check-in világa lényegében kifulladt, a menőség és a céltalanság helyett a praktikumra, a tevékenységre kell fókuszálni. Inspiráló példaként hozta fel a Foursquare API-jának segítségével készült kollégiumi információs hálózatokat, amelyek az intézmény teljes területét lefedik (komment+checkin+share+helyi tudnivalók), egy adott területen remekül ellátják a céljukat, és egy bizonyos közösség geolokációs kapcsolatait erősítik.

A szemlélet lényege (aminek egyébként egyre inkább át kell hatnia az informatikát), hogy meg kell tartani a “goals before tools” elvet, tehát először a célokat kell kidolgozni, csak utána az eszközt, különben a geosocial beleragad a mostani állapotba.

Ennek ellenére az idei év szolgált olyan példákkal is, amelyek valós problémára kerestek megoldást, vagy konkrét cél érdekében nyúltak geosocial megoldásokhoz. Lássunk pár példát:

• A londoni olimpiát például a pontkódok használatában nemzetközileg is erős ScanLife egy olyan geolokációs hálózattal látta el, ami egy natív alkalmazás és az olimpia területén elhelyezett qr-kódok segítségével informálja, szórakoztatja, valamint vásárlásra és utazásra készteti a felhasználókat, miközben azok kapcsolatba tudnak lépni egymással. A mindenre kiterjedő app önmagában is helytálló volt, de a prospektusokra, falakra, bejáratokra kihelyzett 50 QR-kód sajátos, lokális színezetet adott a szoftver-élménynek.

• A lokációba ágyazott közösségi marketing egy másik zseniális húzása a helyhez kötött tweetelés, amire remek példa a Kellog’s (gabonapehely mamut) kampánya, a Tweet Shop. A csiripboltot egy új típusú rágcsálnivaló bevezetéséhez találták ki, ahol csirippel fizethetünk a ‘Special K’ termékért; mindössze annyit kell tennünk, hogy megosztunk bármit a Kellog’s új finomságával kapcsolatban, és ellátjuk a megfelelő hashtag-el (#).

• A magyarországi Vodafone a hang és a lokáció összekapcsolásával igyekezett meglovagolni a geosocial hullámát. A Vodafone Hangtérkép névre hallgató kampány lényegében arra buzdította a felhasználókat, hogy gyűjtsenek hangokat az ország minden tájáról (ami csak megtetszik nekik a környezetükben), aztán töltsék fel. Az összegyűjtött hangmorzsákat aztán a Vodafone továbbította Fogarasi Lászlónak, más néven Yonderboinak. A kampány végeredménye egy új szám lett, aminek zenei alapjaihoz a beküldött hangok közül válogattak. Az országos szintű hálózati lefedettségét reklámozó Vodafone ötlete hangsúlyossá teszi a “hol” kérdést, de a hangsúly azon van, hogy “mit”, később pedig, hogy “mi lesz” belőle – koncert. Így ér körbe a valóságból felvett hang a digitális csatornákon át egészen a színpadig.

• A Google alternatív valóságjátéka, az ősszel startolt Ingress a lokációban lévő potenciális játékosságot, a csapatmunkát és a geofencing technológiát hasznosítja egy alkalmazásban. Az Ingress remek példa arra, hogyan használjunk fel egy önmagában “gyenge” technológiát (a geofencinget), hogy később “erősnek”, már-már létfontosságúnak tűnjön; építeni kell rá egy szórakoztató ötletet, és kibővíteni a lehetőségeit.

Mint a felsorolt példák is bizonyítják, a Geosocial sem kivétel a többi informatikai ágazat legfontosabb elve alól: a hasznosság és a felhasználhatóság kiemelkedő fontosságú, és elsődleges szempontnak kell lennie a tervezésnél. Ehhez le kell tisztulnia a szerteágazó technológiai lehetőségeknek, és – ahogy azt például a ScanLife bizonyította – ha szükséges, be kell olvasztanunk meglévő eszközöket, mert önmagukban nem helytállóak. Kíváncsian várjuk, jövőre hányan ismerik ezt fel.