Vannak olyan lépcsőfokok a digitális evolúcióban, amik elsőre nem is tűnnek nagynak, vagy rendhagyónak, mégis figyelmet követelnek, mert sokat elárulhatnak a fejlődési folyamatról. Szerintem ilyen lépcsőfok a T(ether) névre hallgató iPad-es project, ami az MIT média laborjában fejlesztett egy Lakatos Dávid neve okán magyar vonatkozásúnak is nevezhető csapat.
Az alkalmazás a kiterjesztett valóság technológiájára építve létrehoz körülöttünk egy virtuális teret, amit a tablet kijelzőjén keresztül követhetünk nyomon. A szoftverhez tartozik egy speciális kesztyű is, amely információt közvetít a tabletnek a mozdulatainkról és gesztusainkról – ezek segítségével alkothatunk három dimenziós testeket ebben a virtuális térben. Kezünk mozdulatai nyomán kocka jelenik meg amit aztán szabadon formázhatunk más testekké, méretezhetünk, forgathatunk, miközben közelíthetünk vagy távolíthatunk, netán szabadon nézelődhetünk az iPad-el. A kesztyűt leszámítva eddig egy szimpla AR koncepcióról beszélünk, különösebb innováció nélkül. A T(ether) azonban egy kollaboratív alkalmazás.
Ebbe a virtuális térbe becsatlakozhat egy másik felhasználó, aki szintén tablettel és kesztyűvel ellátva bármikor interakcióba léphet az általunk alkotott elemekkel, sőt, szabadon létrehozhat ő is efféléket. A közös tér stabil, kiszámítható, és valós időben reagál mindenre, aminek köszönhetően az alkotómunka egyszerű. Ha egy ilyen szoftveres környezet tovább finomodik és funkciókkal bővül, sokkal intutitívabbá teheti a közös tervezőmunkát, és a digitális művészetekre is inspiráló hatással lehet.
A kulcsmondat azonban Lakatos Dávid szájából hangzott el, amikor a Fastcodesign újságírója megkérdezte tőle, hogy mivel nyújt többet a T(ether) egy hasonló szoftvernél, ami lapos kijelzőn jelenik meg: “Sok emberrel teszteltük az alkalmazást, és mind kinesztetikus kapcsolatot éreztek aközt ami a kijelzőn van, és ahol a kezük éppen van.”
Megérzésünk szerint ez a mondat akár az év mondata lehetne, mert leírja, hogyan képes változtatni az elektronika az emberi érzékelésen. Mindez valódi tapasztalás, egy prototípus alkalmazástól, több személyen tesztelve. Még ha a T(ether) egy igencsak gyerekcipőben járó projekt, képes rávilágítani azokra a húsbavágóan meghatározó hatásokra, amiket a virtuális technológia a társadalomra gyakorol majd az elkövetkező években.
