Te hogyan oldanád meg egy 70 hektáros, dél-kelet angliai üzleti park biztonságos felügyeletét és őrzését? Mi garantálja, hogy az összes biztonsági őr lelkiismeretesen végzi a munkáját? Hogyan lehet hatékonnyá tenni a szervezést? Ilyen kihívásokkal kell megbirkóznia a feladattal megbízott őrző-védő vállalatnak, amely egy roppant modern megoldással támogatta meg a szokványos járőrözési és beléptetési módszereket.

A Skillweb által rendelkezésre bocsátott SmartTask szolgáltatás egy sok-az-egyben mobil alapú rendszer, amelyet kifejezetten őrzés-védelemre fejlesztettek, és hatalmas komplexumok felügyeletét hivatott egyszerüsíteni. Az SmartTask minden olyan funkciót magába foglal, ami egy ilyen feladat elvégzéséhez elengedhetetlen: lokációs felügyelet, gyors információáramlás, dokumentálhatóság, időbeosztás. Mindehhez NFC tagekre, QR-kódokra, GPS kapcsolatra, és egy okostelefonra van szükség.

A SmartTask-hoz készített rajzos videó nagyszerűen prezentálja a rendszer működését, amit a fentebb említett üzleti parkban kezdtek el használni: NFC tageket helyeztek el 120 kulcsfontosságú ponton, amiket a járőröknek minden elhaladáskor érinteniük kell. A pontok több célt szolgálnak: egyrészt bizonyítják, hogy a járőr valóban az adott helyen tartózkodik, másrészt a két NFC-pont között felgyülemlett információt továbbítják a központba, ahol folyamatosan monitorozhatják a beérkező adatokat.

Ilyen adat lehet egy betört ablak, amiről az őr rögtön képet is készített, egy hibás kamera, vagy bármilyen működési rendellenesség. Az információk automatikusan szinkronizálásra kerülnek, ahogy az időbeosztás is elkészíthető elektronikusan, majd továbbítható a telefonokra.

A rendszeres jelentések készítése ezek után lényegében már nem áll másból, mint a meglévő adatok exportálásából és kiegészítéséből. Az alkalmazottak ID kártyáját szintén csak le kell olvasni a telefonnal, és az őrök máris láthatják a beosztást, az útvonalat, és egyéb releváns információkat. A felügyelet netovábbja pedig a folyamatos GPS nyomkövetés, amit a szolgáltatás mellé adott telefonokkal biztosít a Skillweb.

Jellemző, hogy míg a média a mobilfizetéssel és a szórakoztatóiparral van elfoglalva, az NFC technológiában érdekelt fejlesztők csendben kidolgozzák a maguk megoldásait olyan problémákra, ahol valóban égető szükség van digitális fejlesztésre. Ha pedig a lokális adatcsere kulcsfontosságú, az NFC-re biztosan lehet számítani.

Azt már most bátran kijelenthetjük, hogy 2013 a gesztusvezérlés, és a hordható eszközök (wearable) éve lesz, különösen ami a szemüvegeket illeti. Hardverből már sokféléről hallottunk, a szoftveres háttérről azonban keveset tudunk. A Vuzix M100 android-kompatibilis, a Glass még nem tiszta, pontosan milyen operációs rendszeren fut, a többi koncepció (Oakley, Microsoft) pedig túlságosan kiforratlan ahhoz, hogy bármit tudjunk a vezérlő szoftverről.

Ebből tisztán látszik, hogy nincs kifejezetten hordható eszközre tervezett operációs rendszer, ami egészen addig felesleges is volna, amíg a hardver szilárd formát nem ölt. A japánokat viszont ez nem érdekli, ők fejest ugrottak az OS kérdésébe, és az első válaszukat be is mutatták a barcelonai MWC techshow-n.

Az Osakában székelő Brilliant Service-ről eddig nem nagyon hallhattunk, viszont ha hihetünk a pletykáknak, alig egy hónap alatt összedobták a Vikinget, az első kifejezetten okosszemüvegekhez tervezett operációs rendszert. Az Objective-C programnyelvben íródott rendszer egyelőre csak a legalapvetőbb funkciókkal rendelkezik, de azokat maximálisan a szemüveghez igazították, így - ha a japánok ráéreztek - betekintést nyerhetünk a jövő eszközeinek vezérlésébe.

A Google-féle Glass-szal ellentétben a Viking nem a hangvezérlésre helyezi a hangsúlyt, bár a későbbi tervek között szerepel ennek implantálása, a lényeg most a gesztusokon, és a kezek szabadságának kényelmén van. Az AllThingsD újságírója, Bonnie Cha az elsők között számolt be a kiemelkedően jó arc- és kézfelismerő Viking működéséről, amit a helyszínen próbált ki.

Az ormótlan - és Miss Cha szerint gyorsan hevülő - teszt-szemüveg felhelyezése után a fej mozgatásával érhetjük el a fő funkciókat: ha a padlóra tekintünk, megjelenik a lábunknál egy iránytű és egy térkép, ha a plafon felé fordítjuk a fejünket, elérhetővé válik az eszköz navigációs menüje. Innentől a kezünk segítségével válogathatunk az appok (egyelőre inkább alapfunkciók) között. A Viking egy vékony körvonallal követi a kezünket és az ujjunkat, így a rendszerrel összhangban csúsztathatjuk a felületet és tapinthatjuk az ikonokat, amiket a kiterjesztett valósághoz hűen a látómezőre “vetít” az eszköz.

A Viking egyik nagy problémája, hogy egyelőre nem több egy operációs rendszernél, ami mögött nem áll hardver. A cég jelenleg is társat keres a megfelelő eszköz fejlesztéséhez, amivel akadhatnak még komoly gondjaik, ugyanis nem véletlen olyan ritka az AR szemüvegeket fejlesztő cég, mint a fehér holló. Kevesen képesek a miniatürizálás ezen szintjét vállalható megjelenéssel párosítva futószalagra küldeni, és számos olyan feladat vár megoldásra, mint a kijelző ergonómiája, vagy az akkumulátor üzemideje.

Amíg a vezető gyártók koncepciói nem érnek révbe, a Viking biztosan nem lesz több egy ötletes, korát megelőző rendszernél.

Távolról, hús-vér katonák által irányított robotok veszik át a harctéri bevetéseken betöltött hagyományos szerepeket a jövőben? A science fiction határát súroló innovációs törekvéseket támogat a DARPA. Tavaly kaptak lábra a hírek, melyek szerint a az USA védelmi minisztériumának kutatás-fejlesztéssel foglalkozó ügynöksége idei 2,8 milliárd dolláros költségvetéséből mintegy 7 milliót különített el az Avatar c. filmben látott technológia alapjait használó projektjére.

Avatar Project néven fut az a fejlesztés, melyre idéntől kezdve sokmilliót költ majd a Pentagon. James Cameron nagyszabású filmeposzában láthattuk, milyen az, amikor egy ember valamilyen más létforma testébe bújva, saját korpuszától távol hajt végre bonyolult műveleteket, gyűjt be ingereket és egyáltalán, irányít. Természetesen az amcsik nem azon munkálkodnak, hogy genetikai mérnökökkel embernél nagyobb kék lényeket hozzanak létre – sokkal kevésbé sebezhető alternatívában gondolkodnak; nevezetesen robotokban.

Olyan harci droidok veszik majd át a katonák helyét Amerika különféle háborúiban, amiket hús-vér emberek vezetnek majd csatába, sok száz, vagy akár ezer kilométeres távolságról. Ugye milyen hihetetlenül hangzik még így is? A megoldás, ezzel párhuzamosan a reális megvalósítás mégis közelebb van, mint legvadabb elképzeléseinkben.

Már két éve léteztek szintén a hadsereg megrendelésére fejlesztett robot testek kifinomult mozgási képességekkel. Ezek a két lábon járó droidok nem csak stabilan és nehézség nélkül tudnak menetelni, féltérdre ereszkedni vagy akár fekvőtámaszt nyomni, hanem érzékelőik révén megtartják egyensúlyukat akár nagyobb lökések és egyéb külső behatások ellenére is. A PETMAN névre keresztelt eszközt eredetileg vegyvédelmi ruhák tesztelésére hozta létre a Boston Dynamics nevű cég. Ha végignézzük a fenti videót, simán el tudjuk képzelni, ahogy hasonló masinák felfegyverezve hajtanak végre akciókat bármelyik harctéren.

Nem ez az egyetlen ilyen, hiszen aki PETMAN-ről hallott, annak nem lehet újdonság AlphaDog név sem. Ez utóbbi, négy kiegyensúlyozott lábon mozgó, harcoló egységeket támogató robotot azért fejlesztette ki szintén a Boston Dynamics, hogy a gyalogos egységek esetenként igen nehéz felszerelését, muníciót, szélsőséges esetekben akár sebesült katonákat szállítson. Rendszeresítésére még ugyan nem került sor, de a róla készült videókon látszik, mennyire effektívre sikeredett a kisebb ló torzójára emlékeztető droid.

Eltértünk a tárgytól, de jó okunk volt rá, hisz a részletekben lakozik a lényeg, az pedig nem más, mint a tény: az Avatar Project valóságba ültetéséhez már létezik a technológia egy része. Fejlett humanoid robotok – vagy legalábbis prototípusok – várják az innováció futószalagján, hogy elkészüljön az interfész, amelyre építve ember által könnyen és ha lehet first person nézetben irányíthatóvá válhassanak. A cél az, hogy a katona – ismerve az akció tervét –, beül egy irányító konzolba, bekapcsolja az összetett kijelzőrendszert – vagy jobb esetben feltesz egy az Oculus Rifthez hasonló eszközt és felveszi az érzékelőkkel bőven ellátott suitot és a harctéren találja magát.

Ez azonban még csak a kezdet, távolabbra gondolva már egyenesen az idegrendszerre kötött interfésszel kapcsolódna össze a katona az őt a harctéren helyettesítő kibertestével, ami így folyamatos, élethű visszajelzéseket küldve irányítója számára. Fontos kiemelni, hogy már folynak kutatások a jobb és pontosabb agyszkennelés területén, mivel – mondanunk sem kell – az idegi szintű irányítás irányában indult el a fejlesztés.

Már csak vad találgatás, de mégis érdemes egy gondolat erejéig elidőzni annál a pontnál, hogy a harcoló egységek ezentúl már nem egymással vagy az ellenség katonáival szemben lesznek, hanem távoli, titkos bázisokon fekszenek rákötve avatárjukra. Felmerülhet a kérdés: ha már nem marad semmi emberi a háborúban és a katonák szinte tét nélkül mehetnek bele a rázósabb harci helyzetekbe is, nem fajulnak-e a konfliktusok méginkább ész nélküli pusztítássá, az erőfitoktatás kegyetlen eszközévé.

Engedjétek meg, hogy ezúttal kicsit elrugaszkodjak a valóság talajáról, és továbbgondoljak néhány jelenséget, ami egy gyökeres változás elindítója lehet a fejlett társadalmakban. Konkrétan az élmények megszerzésének és feldolgozásának módjáról van szó. Elrugaszkodásom nem légből kapott, a végső löketet egy két napja indított Google weboldal adta, ahol a cég megpróbálja átadni, milyen élmény hordani a Glass munkanév alatt futó eszközüket.

Az augmented reality buzz és a mainstream sajtó folyamatos rivaldafényében úszkáló különleges szemüveg, mint azt kezdetektől tudjuk, videórögzítésre is alkalmas, méghozzá mai szemmel is elfogadható minőségben. Azt eddig is sejtettük, hogy a fejlesztők és a teszterek százával készítettek már felvételeket a Glass-szal, azt azonban nem, hogy pontosan milyen élethelyzetekben viselték.

A válasz a már említett weboldalon van, ahová összevágtak egy két perces videót az eddig összegyűlt anyagokból, és be kell valljam, a jégtáncosoknál egy kicsit meggyengültem. Olyan felvételek váltakoznak ebben a két percben, amihez foghatót a televíziós közvetítésekben és a százmilliós költségvetésű filmekben sem láthattunk eddig -- a valóság leghitelesebb lenyomatát.

Amit egy szó kimondásával egyenesen a hálóra küldhetünk.

Tegnap olyan hír került az információs hipersztrádára, amely bizonyos értelemben meghatározza majd a közeli jövőt. A müncheni székhelyű AR-el foglalkozó Metaio és a svájci, vezetéknélküli technológiában valamint mobil chipsetekben utazó ST-Ericsson stratégiai együttműködést jelentett be, ennek keretében olyan chip fejlesztésébe fognak, amely sokkalta jobban optimalizálja majd az augmented reality megjelenítését. 

AR Engine néven került a sajtó elé a projekt, amelyet az egyébként kiterjesztett valóság alkalmazások fejlesztésével már közel egy évtizede foglalkozó Metaio jelentett be. A cég üzleti, marketing és szórakoztató célokra készít augmented reality alkalmazásokat, melyek összeköttetést és átjárót szolgáltatnak a fizikai valóság és a virtuális világ között – egy korábbi postban már tettünk is említést hejre kis AR böngészőjük kapcsán, az app a Junaio névre hallgat. Az új fejlesztés keretében az ST-Ericssonnal közösen vadiúj platform létrehozásán fáradoznak – épp egy mérföldkövet készülnek elhelyezni a techvilág történetében.

A chip amely tervek szerint okostelefonok egy új generációjának fog alapjául szolgálni olyasféle újításnak készül, mint a GPU a 3D megjelenítésű játékiparnak volt annak idején. Digitalizált és virtualitással jócskán ellátott világunkban, ahol minden városlakó kezében ott az okos készülék és mindenki folyamatosan online kíván lenni, egyre nagyobb az igény AR alkalmazásokra, megjelenítésre. Ezen lapka újítása abban rejlik, hogy az augmented reality nagyon energia és erősforrásigényes megjelenítésének ad egy sokkkalta jobban optimalizált, jobb felhasználást lehetővé tevő platformot.

Az AR Engine 60-szor jobb energiafelhasználást biztosít, ezáltal folyamatosan augmentáltan megjelenő képet kaphatunk, állandóan jelen lehetünk párhuzamosan mind a valós, mind a virtuális világban. Eddig úgy tűnhetetett, hogy az izraeli egyetemisták által készített Sight című rövidfilm apropója, vagyis a folyamatos valóság-kiterjesztés még relatíve távolba mutató koncepció csupán. Ám az ST-Ericsson és a Metaio akár a jövő évre ígéri a megvalósítást, vagyis használható készüléket szeretnének a fogyasztók kezébe adni.

Olyan új a bejelentés, hogy cikkünk írásakor az ismertebb site-ok közül csak a TechCrunch és a cultofandroid foglalkozott rövid anyagban a témával, utóbi cikkírója fel is kereste Peter Meiert, a Metaio fejlesztési vezetőjét, aki szerint a chip hihetetlenül gyors, bármilyen kijelzőt a virtuális világra tekintő ablakká változtat. Nagyszerű bejelentését a két cég egy videóval is megtoldotta – nehogy vizuális tartalom nélkül maradjon a leendő fogyasztói réteg, s a végére a mottóul választott mondatot is bőven elhisszük Peter Meiernek, miszerint: “The future of AR will be always on, always augmented”.

Annak idején a transzmédia volt az első téma, amit szerettem volna ezen a blogon feldolgozni, és többé-kevésbé el is készült, de valahogy mindig akadt fontosabb. Pedig ez a kommunikációs módszer roppant izgalmas, és amióta a világháló gyakorlatilag bárhol, bármikor elérhető nagy tömegek számára, minden eddiginél több lehetőséget rejt magában. Aztán pár hete Pécsi Ferenc blogján bukkant fel a téma (idehaza még a szó említése is kuriózumnak számít!), és úgy döntöttem, pótlom a hiányosságom.

Henry Jenkins a Dél-Kaliforniai Egyetem médiaguruja (aki a transmedia storytelling fogalmát jegyzi, és mai napig szakértője a témának) egy 2012 júniusában a CEU-n tartott előadásában kissé közhelyesen, de megfellebbezhetetlenül kimondta: a médiatartalom hagyományos felfogása értelmét vesztette, az új eszközök és szereplők megjelenése darabokra törte a média és tartalom korábbi megfogalmazásait. A kialakult káoszból új műfajok és módszerek keltek életre, ezek közül az egyik a transzmédia. Természetesen a folyamat már Jenkins megváltó felismerése előtt is zajlott és hol másutt, ha nem a televíziós szórakoztatóiparban.