Nemrégiben írtunk a Microsoft jövőbe mutató fejlesztéseiről, de szándékosan nem szóltunk egyről, az ugyanis a szinte mindenki által ismert Google Glass projekt talán legpotensebb vetélytársa lehet.

Tavaly nyáron szivárgott ki egy 56 oldalas dokumentum a redmondi laborok mélyéről, amely a fejlesztés alatt álló új Xbox tulajdonságait és kiegészítő információkat tartalmazott. Ám az új konzol részletei mellett szó van az anyagban egy Project Fortaleza kódnéven emlegetett fejlesztésről is. Erről eddig kb azt lehet tudni, hogy alapvetően a követlező generációs XBox 720 kiegészítőjeként a játékélményhez és a dobozon futó oprendszer kezeléséhez lesz majd köze. A rejtélyes nevű fejlesztés egy a Google-éhoz egészen hasonló, ám mégis többet adni akaró terméket takar: a Kinect Glassest. Nevéhez hűtlenül a Kinect Glasses nem csak a konzollal való bíbelődést teszi majd még kényelmesebbé és élménydúsabbá. A nagy messiásvárás közepette olyan pletykák is felröppentek, melyek szerint wi-fi és 4G képességgel is felruházzák majd a nagy hatalmú Microsoft mérnökök, vagyis az Xboxtól függetlenül is lesz létjogosultsága. És, hogy a tömegek még jobban ki legyenek éhezve az újdonságra, nem az Xbox 720-al egyidőben dobják majd piacra, hanem kicsit utána.

Hogy mi jön még? 

A Microsoft nem csupán ezen az egy augmentált valósággal közvetlen kapcsolatban lévő projekten dolgozik. A Digits névre hallgató kütyü azt ígéri, hogy kesztyű nélkül is 3 dimenziós és kézmozdulatokra reagáló interakciókat végezhetünk vele. A hatalmas dolog nem is ez, hanem a teljes szabadság – ugyanis a Digits gadgetet a csuklóján viselő felhasználó egyáltalán nincs helyhez kötve. Az eszköz használható egyik szobából átmenve a másikba, vagy akár olyan szabadtéri tevékenység közben is, mint a futás. Kezünk és ujjaink mozdulatai valós időben kerülnek kiterjesztésre a virtuális térbe, ott az augmentált kezünkkel megfoghatunk és arrébb tehetünk dolgokat, de akár teljes egészében érintések nélkül kezelhetünk egy operációs rendszert a segítségével. Nem is teljesen igaz, hogy érintések nélkül, hiszen digitalizált kezünkkel közvetlenül foghatjuk majd meg az alkalmazásokat, és beszűrődve a virtuális univerzumba, félig át is lényegülhetünk a számítógépünk vagy konzolunk szerves részévé.

Okosszemüveg koncepciókat bemutató sorozatunk második darabját (az első itt olvasható) az időzítés is segítette, ugyanis a jelenleg is tartó CES 2013-on próbálhatja ki először a nagyközönség a Vuzix M100 prototípusát. Bár a sajtó nem juttatott túl sok reflektorfényt a New York-i cég termékének, ettől függetlenül a Vuzix weboldalán az M100-ról - amellett, hogy android fut rajta - teljes technikai specifikáció olvasható már jóideje, így sejthető volt, hogy közel áll a fejlesztés coming-out stádiumához. 

A nem mellesleg a legrangosabb elektronikai hajcihők közé tartozó CES-ről már több videót szállítottak a techoldalak, tehát a Vuzix állta a szavát, és beállt a stand mögé. A tesztek azt bizonyítják, a Vuzix pont annyit rakott le az asztalra, amennyit ígért: egy wifi-n keresztül kommunikáló kijelzőt, szem elé vetített képet, és részletgazdag felbontást. A kérdés csak az, hogy a technológiai értékén túl képes-e nyújtani valamit az M100, tehát lesz-e belőle termék?

A Vuzix egyébként nem zöldfűlű a hordható kütyük és a virtualizált képmegjelenítés világában, termékportfóliójuk átgondolt, a cég maga pedig látszólag törekszik egyedi élményeket kínálni. Tegyük hozzá komoly áron, ami abból fakad, hogy ez egy speciális piac,ahol kvázi luxuscikként, és nem mindennapi felhasználásra kínálják a virtuális és HD videólejátszó szemüvegeket,és persze az ahhoz passzoló, például 3D-s tartalmakat.

Azt is fontos leszögeznünk, hogy M100 látszólag konkurense a Google Glass projectnek, valójában közel sem tűzött ki magának olyan grandiózus célt: az M100 egy kijelző, és nem egy szemüvegbe rejtett számítógép. Épp ezért a céljának megfelelően viselkedik; képes kommunikálni egy androidos készülékkel, és azon keresztül megjeleníteni dolgokat: képet, filmet, alkalmazásokat, viszont egy telefon vagy tablet elengedhetetlen mellé. Pont emiatt sokan nem is tartják hasznosnak, csupán egy evolúciós lépcsőfoknak, ami sosem fogja elérni a fogyasztók szélesebb rétegeit.

Ettől függetlenül a Vuzix roppant lelkes, és a CES-en való bemutatkozásuk is arról árulkodik, hogy nem dédelgetnek illúziókat. A becsületes iparosmunkával összerakott kütyüben van wifi, bluetooth, GPS, giroszkóp, egyszóval minden, ami a modern és hatékony kommunikáció alapfeltétele. Emellé az M100 “lencséi” a felvételek alapján diszkrét és ergonómikus képi megjelenítéssel szolgálnak.

A cég is pont arra épít, amire manapság mindenki: a lehetséges alkalmazásokra, amik a fejlesztői támogatások révén megvalósulhatnak. Egy ötlet erejéig említett olyan szoftvert is, ami egyszerre használja a szemüveg kijelzőjét, és másodlagos közvetítőként a telefon kijelzőjét, de nem bocsátkozott részletekbe, hogy mitől várják a szemüveg szélesebb körű terjedését. Mindenesetre az irányítására tervezett androidos alkalmazás egy egyszerű widgeten keresztül kezelhető, tehát a kényelmes alapok adottak.

Az eddigi Vuzix termékeket elnézve az M100 lehet az első, ami kimozdítja a felhasználót a meleg szoba és kanapé kényelméből, ugyanis eddig ilyen környezetre tervezték a virtuális szemüvegeket. A kiterjesztett valóság azonban fordulatot hozhat. Egy korábbi modelljük például remekül együttműködött egy iPad-es augmented reality applikációval, holott azt csak egyszerű “videólejátszásra” tervezték, mégis képes volt megszüntetni a köztes “kijelző” érzetét, és valóságosabbá tenni a látványt. És akkor feltehetjük a kérdést: nem ez volna a kiterjesztett valóság lényege?

Richard Wagner és Giuseppe Verdi zeneszerzők születésének 200. évfordulója tiszteletére "hangos" postabélyeget hoz forgalomba a Magyar Posta márciusban – adta hírül az MTI. Ugyanerről a témáról szóban forgó vállalat oldalán még ennél is szofisztikáltabb szöveget olvashatunk, amely azt állítja: „a tervek szerint nemcsak képi élményt fognak nyújtani, hanem rajtuk keresztül a világhírű zeneszerzők alkotásai is elővarázsolhatók lesznek.”

A nagy „varázslatot” a magyar postabélyegeken első alkalommal megjelenő QR-kódok jelentik, amik Thaiföld és Horváthország után úgy látszik a hazai bélyegkészítőket is megihlették. A közlemény szerint a Magyar Állami Operaház honlapján található bicentenáriumi információkat tudják majd elérni a bélyeg- ás zenerajongók, amennyiben rendelkeznek okostelefonnal. A rendhagyó kezdeményezéshez Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész készítette a kisíveket, amelyek terv szerint 50 ezer példányban készülnek az Állami Nyomdában.

A pontkóddal ellátott bélyeg nem világújdonság, 2011 novemberében Horvátország már bevezetett ilyen típusokat, azok viszont nem a kultúra terjesztését szolgálják, hanem szállítással kapcsolatos információkat hordoznak. Ha leolvassuk a kézhez kapott küldeményen lévő QR-kódot, visszakövethetjük a csomag útját, az érintett pontokat, vagy ellenőrizhetjük a szállítási időt ezen pontok között.

Amiben viszont tényleg formabontó lesz idén a Magyar Posta, az a 3D-s bélyeg ötlete, amelyek az oldalukon található információk szerint „3D-s szemüveggel életre kelnek. A különleges kibocsátás a magyar múzeumok kincseit bemutató sorozat részeként a Fertőrákosi Kalcitkristály Múzeum illetve a Zsámbéki Lámpamúzeum gyűjteményének jeles darabjait mutatja be. A Magyarország állatvilága sor és blokk bélyegképein ezúttal a hazánkban honos ragadozó és rovarevő emlősök közül a tervek szerint a sün, a hiúz, a hermelin, a denevér és a törpecickány lesznek láthatók.”

Azt hinnénk, hogy a lomha reagálású óriáscég, a Microsoft csak kullog a fejlesztések után, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, láthatjuk, hogy azért van ott a tarsolyban némi előre mutató projekt és a cég sok-sok milliárd dollárt tol minden évben a K+F szegmensben tevékenykedő üzletágába. Az MS laborjaiban komoly fejlesztések folynak, ezek közül mutatunk be párat.

Minthogy mindenfelé a virtualitás és a rögvaló összemosásán dolgoznak az IT ipar innovációjával foglalkozó szakik, cikkünk főszereplőjének háza táján is próbálkoznak: elsőként a Micorosoft Research Light Space nevű játékszeréről ejtenék pár mondatot.

2011 októberében bemutatkozott az OmniTouch projekt. Ennek keretében az ember a vállán hordozza az eszközt, s onnan egy projektor és egy Kinect-re igencsak hasonlító eszköz segítségével nagyjából bármilyen felület érintőkijelzővé válhat. Az eszköz nem csak, hogy kijelzővé avanzsálja tenyerünket, alkarunkat, vagy hagyományosabb módon egy falfelületet, esetleg jegyzetfüzetet, hanem követi is annak mozgását – egyelőre kis időbeli ráhagyással, de a dolog még eléggé gyerekcipőben jár. Kapunk egy mailt – egyetlen mozdulattal előhúzhatunk egy kijelzőt a tenyerünkön vagy a közelünkben lévő nagyobb felületen, aztán, mivel annak tartalma fontos és azonnal diskurzust kíván, a tenyerünkre kivetülő numpadon pedig már tárcsázhatunk is. Tegyük hozzá az eszköz – mint ahogy a videón is látszik – viszonylag nagy és ormótlan – a dizájn teljes hiányáról már ne is beszéljünk – és eddigi keresgéléseim nem jártak sikerrel updet-et illetően; de ha a fejlesztésből kicsi és jól működő termék lesz valamikor belátható időn belül, akkor bizony kellemeset csalódom majd a Microsoftban.

Egy ugrással ott is termünk a Kinect mellett, amiről mindenkinek az XBoxon játszható játékok jutnak eszébe, pedig Kinect Fusion néven fejleszti a Microsoft azt az eszközt, amely az általa pásztázott tereket képes valós időben, 3 dimenzóban, interaktívan modellezni (a térben mozgó tárgyakkal, személyekkel együtt). És ez még korántsem minden, sőt! A mamutvállalat egyik laborjában épp azon kísérleteznek, hogy megalkossák a StarTrek fanok körében már ismert úgynevezett Holodeck-et – vagy legalábbis ez lenne a távoli jövőbe mutató cél. Jelenleg a fejlesztés ott tart, hogy van egy varázsfal (magic wall) névre hallgató ablakszerű kijelző, amely hatalmas, érintés és mozgásérzékeny felületként képes több résztvevő számára akár teljesen különböző környezet megjelenítésére és interaktív fenntartására. Már majdnem ott vagyunk a valódi, holografikus térnél, de egyelőre az interakciók még nem vetülnek ki a térbe, csupán a varázsfal 3D felületén kísérhetjük őket figyelemmel. Következő lépésben viszont már az egész nappali virtuális környezetté alakulhat, ezzel olyan tágra feszítve a kiterjesztett valóság mostani határait, ahonnan már csak egy lépés a júzert teljesen elnyelő AR világ.

Persze sajnos ez a projekt annyira a kezdeti stádiuma, hogy Stevie Batchie a Microsoft Fejlesztés az Alkalmazott Tudományok Területén csoportjának igazgatója még csak találgatni sem szeretett volna a kereskedelmi forgalomba kerülés időpontját illetően.

A mai számítógépek sajnos gyenge keresztmetszetet jelentenek, hiszen szobányi interaktív virtuális környezet megfelelő rendereléséhez olyan irdatlan számítási kapacitás szükséges, amivel csak nagyon drága masinák rendelkeznek – amelyek nem igazán konzumer-kompatibilisek. Microsoftéknál azonban már dolgoznak a megoldáson: szemünk csak egy relatív kis területen képes élesen látni minden részletet, látóterünk nagy részén “homály uralkodik”. Ezt a tulajdonságot kihasználva egy szemmozgás-követő hardver – mint a fennebb említett holodeck – a perifériánkon bizonyos algoritmus segítségével kevésbé részletes képet alkothat, hatalmas számítási terhet levéve a grafikus chipekről. (A technológián már dolgoznak egy ideje, itt utána is lehet olvasni.)

Mindezen fejlesztéseket áttekintve egyáltalán nem mondható el a hagyományos IT óriásnak számító Microsoftról, hogy csak kullogna a nagy ugrásokban haladó fejlesztések után, csak éppen nem veri nagy dobra, miben mesterkednek a redmondi laborokban. Egy külön postot érdemel viszont az a projekt, amely a Google talán csúcsfejlesztéseként aposztrofálható Glass piaci ellensúlyát fogja képezni és eddig igen ígéretes irányba halad: a Kinect Glasses.

Új év ide vagy oda, van ami még mindig aktuális. Sőt, ha valamiről, hát az online világ közösségi hálózatairól biztosan állíthatjuk, hogy aktuálisabb, mint valaha. A TV-n felnevelkedett generációt felváltotta az internetes generáció, ez pedig mindenestül felforgatta a társadalom, de különösen a fiatalok életét. Megváltoztak a kapcsolattartási és információszerzési szokások, megváltoztak a hétköznapok, az érzelmi élet, a fogalmak új tartalommal töltekeztek fel, a generációs szakadék pedig minden eddiginél mélyebb.

Ezt a jelenséget örökítette meg Pocket Jakes legújabb rövidfilmjében, az Online Now-ban (angol nyelven). A nettó 10 perces alkotás a legkülönfélébb élethelyzeteken és nüansznyi interakciókon keresztül mutatja be az egyre elhatalmasodó "digitális magányt", vagyis azokat a pillanatokat, amikor a valóságból kiszakadva, online éljük az életünket. Ez pedig egyaránt igaz a családi filmnézésre, az irodában eltöltött percekre, és azt hiszem bátran kijelenthetjük: mindez stílusosan csúcsosodik ki egy lakásban, ahol a hős magányát pornóba fojtja, miközben unottan kattintgat a chatroulette végeláthatatlanságában.

Az Online Now hiánypótló alkotás. Görbe tükröt mutat a fiatal generációnak, akik számára a film nem is olyan eltúlzott, mint inkább fájdalmasan őszinte, valamint fátylat lebbenthet az idősebbek és a szülők számára is, hogy miként változik manapság az érték fogalma a felnövekvő fiatalok számára.

És te? Magadra ismersz a filmből?

Vannak olyan lépcsőfokok a digitális evolúcióban, amik elsőre nem is tűnnek nagynak, vagy rendhagyónak, mégis figyelmet követelnek, mert sokat elárulhatnak a fejlődési folyamatról. Szerintem ilyen lépcsőfok a T(ether) névre hallgató iPad-es project, ami az MIT média laborjában fejlesztett egy Lakatos Dávid neve okán magyar vonatkozásúnak is nevezhető csapat.

Az alkalmazás a kiterjesztett valóság technológiájára építve létrehoz körülöttünk egy virtuális teret, amit a tablet kijelzőjén keresztül követhetünk nyomon. A szoftverhez tartozik egy speciális kesztyű is, amely információt közvetít a tabletnek a mozdulatainkról és gesztusainkról – ezek segítségével alkothatunk három dimenziós testeket ebben a virtuális térben. Kezünk mozdulatai nyomán kocka jelenik meg amit aztán szabadon formázhatunk más testekké, méretezhetünk, forgathatunk, miközben közelíthetünk vagy távolíthatunk, netán szabadon nézelődhetünk az iPad-el. A kesztyűt leszámítva eddig egy szimpla AR koncepcióról beszélünk, különösebb innováció nélkül. A T(ether) azonban egy kollaboratív alkalmazás.

Ebbe a virtuális térbe becsatlakozhat egy másik felhasználó, aki szintén tablettel és kesztyűvel ellátva bármikor interakcióba léphet az általunk alkotott elemekkel, sőt, szabadon létrehozhat ő is efféléket. A közös tér stabil, kiszámítható, és valós időben reagál mindenre, aminek köszönhetően az alkotómunka egyszerű. Ha egy ilyen szoftveres környezet tovább finomodik és funkciókkal bővül, sokkal intutitívabbá teheti a közös tervezőmunkát, és a digitális művészetekre is inspiráló hatással lehet.

A kulcsmondat azonban Lakatos Dávid szájából hangzott el, amikor a Fastcodesign újságírója megkérdezte tőle, hogy mivel nyújt többet a T(ether) egy hasonló szoftvernél, ami lapos kijelzőn jelenik meg: “Sok emberrel teszteltük az alkalmazást, és mind kinesztetikus  kapcsolatot éreztek aközt ami a kijelzőn van, és ahol a kezük éppen van.”

Megérzésünk szerint ez a mondat akár az év mondata lehetne, mert leírja, hogyan képes változtatni az elektronika az emberi érzékelésen. Mindez valódi tapasztalás, egy prototípus alkalmazástól, több személyen tesztelve. Még ha a T(ether) egy igencsak gyerekcipőben járó projekt, képes rávilágítani azokra a húsbavágóan meghatározó hatásokra, amiket a virtuális technológia a társadalomra gyakorol majd az elkövetkező években.